vasárnap, március 7, 2021
4kereken.hu

Pick up szélesítés választás okosan

2020-10-29 Kiegészítők
pick up szélesítés

Bár hazánkban a legtöbben városi közlekedésre használják autójukat, olyanok is jócskán akadnak, akik extrém terepre választanak járművet. Erre a célra a legjobb megoldást a pick up-ok kínálják, amik számos előnyt tartogatnak tulajdonosaik számára. Ezek forgalmi engedély szerint teherautóknak minősülnek, de a gyakorlatban is bebizonyosodik, hogy strapabíró, robusztus járművek. A pick up-ok vaskos és nehéz szerkezete, alváza, karosszériája, valamint platója kifejezetten azt a célt szolgálja, hogy jól bírják a terhelést. A masszív kialakítás azonban nem jelenti azt, hogy nincs hova fejleszteni ezeket a járműveket, hiszen olyan, okosan megválasztott kiegészítőkkel, mint amilyen a pick up szélesítés, még többre képesek!

Természetes, hogy egy ilyen tulajdonságokkal felruházott járművel elsősorban nem az aszfaltozott utakat szelik a tulajdonosok, az igazán extrém terepen való közlekedés azonban még a pick up-okat is megviseli hosszú távon. Ez már önmagában meggyőző érv a pick up szélesítés mellett, hiszen a kiegészítő gondoskodik arról, hogy a nagy mennyiségben felcsapódó víz, sár és egyéb szennyeződés se lehessen probléma forrása.

Nem szabad figyelmen kívül hagyni azt sem, hogy egy szélesebb abroncs kilóghat a sárvédő pereme alól, ami szabálytalannak számít, ezért a pick up szélesítéssel a bírságokat is lehet kerülni. Ez természetesen csak akkor igaz, ha a kiválasztott kiegészítő megfelelő méretű, ugyanis a túlságosan kiálló pick up szélesítés szintén nem szabályos.

pick up szélesítésnek tehát számos előnyét élvezheti, de ha bizonytalan a helyes méret kiválasztásában, célszerű szakemberek segítségét kérni. A 4 wd Profi Shop Kft. széles kínálattal áll rendelkezésére, és igény esetén munkatársaink segítségére is számíthat. Tekintse meg választékunkat a www.4wdprofishop.hu weboldalon, és amennyiben kérdése lenne a pick up szélesítések kapcsán, bátran keressen fel minket elérhetőségeink valamelyikén! Hívja a +36-83-900-030-as telefonszámot vagy írjon üzentet az info@4wdprofishop.hu e-mail címre!

Like this Article? Share it!